2010. január 28., csütörtök

"De hol a 8. utas?" - Galaxy of Terror (1981)

Alább ugyan már tárgyaltam egy színvonalában igen "változó" Alien ripoff-ot, ám most mégsem tudok elmenni emellett a csodás gyöngyszem mellett. Tudjuk, hogy ezeknek se szeri, se száma nem volt a nyolcvanas években, úgyhogy lehetne akár belőlük egy külön blogot is nyitni. Mégis vannak kiemelendő darabok. Vagy azért, mert olyan csodásan hulladék, vagy azért, mert igazán szórakoztató. Az előbbi kategóriában már tárgyaltunk egyet, ám most álljon itt egy példa az utóbbira is.
Valahol az űrben járunk, valamikor. Egy biztos, nem most és nem itt. Szóval egy segélykérő hívásra reagálva hőseink elindulnak egy pórul járt űrhajó megmentésére. Odaérvén azonban sok sok furcsasággal találják szembe magukat, mialatt számuk is alaposan redukálódni látszik. A végén mivel csak egy maradhat, - Hegylakó óta tudjuk, bár az még hol volt ekkor - így a 'nyolcadik utas', meg a főhős kénytelen lesz eleget tenni ennek. Ám mielőtt ez megtörténne, a terror bolygója szép lassan felfedi titkát.
Láthatjuk, a sztori nem is annyira bonyolult, és nem is annyira ismeretlen. Nem is ezért szeretjük ezt a filmet. A Terror Bolygója egy eredeti Roger Corman klasszikus. Ha csak ennyit mondok, már mindent elárultam. Persze ettől még lehetne okádék a film, de nem az. A történet, annak minden sablonosságával együtt jól építkezik. A látvány pedig nagyon is rendben van. Ami a legnagyobb probléma, hogy mindezt - mivel összecsapott munka - nem voltak hajlandók egységbe gyúrni.
A film 1981-ben lett legyártva, tehát két évvel járunk a 'nagy előd' után. Ekkorra már kezdett a sci-fi-horror egyfajta felfedezett népszerűségnek örvendeni. A téma adott volt, ezek után nem volt más teendő, mint ezeket ügyesen egymásba forgatni. Messzi űr, baleset, mentés, szörnyek, gyilok, turpisság, halál. A recept előkészítve, a hozzávalókkal pedig úgy babrálunk, ahogyan csak akarunk. Roger Corman pedig nem volt rest ezt a témát is már rögtön a legelején meglovagolni. Ehhez azonban szüksége volt egy stábra természetesen. A film sikerének titka mindenképpen ebben rejlik. A rendező személye tök ismeretlen, hiába is írnám le, mert felesleges. Na persze ez a munka összességén úgy rendesen meg is látszódik, ezt egy avatott szem azonnal kiszúrhatja. Motiválatlanság, instruktálatlanság, borzasztó beállítások, egyszóval csapnivaló teljesítmény. A színészek kétharmada gyakorlatilag szintén a tök ismeretlen, vagy maga a süllyesztő kategória. Ám ha jobban áttanulmányozzuk a listát, két név mindenképpen feltűnhet a nagyérdeműnek. Robert Englund egész karakteres szerepvállalása méltán emeli a film színvonalát, és aki ezek után gyakorlatilag elindult az Elm utca felé, igaz csak gyalog. Egy kis ízelítőt kaphatunk is az ő különleges arcjátékából, amit később ügyesen kamatoztatott, mint Freddy Krueger. Persze nem kell itt valami orbitális alakításra gondolni, ám kétségtelenül üde színfolt mind a filmben, mind a stáblistán.
És mivel B-filmről, illetve Roger Corman pénzelte akcióról van szó, nem meglepő Sid Haig neve sem Robert Englund mellett, akinek színvonala gyakorlatilag extra shit,  mégis örömmel vesszük jelenlétét. Ez amúgy nem is csoda, hiszen Corman bácsi egyik igen gyakran bedobott arca volt, így kedvenc Spaulding Kapitányunk  olyan filmekben domborított elképesztő szutyok minőséget, mint a blaxpoitation filmek egyik hivatkozási alapja, a Jack Hill rendezte Foxy Brown, vagy a Black Mama, White Mama. Na most kérem, sokat itt sem kell tőle várni. Elképzelhető, hogy Haig bácsi hitt annyira magában, illetve abban a színészi magas labdában, hogy kellően harmonikus, lágy drámával akár még a szöveg fölé is kerekedhet. Így "kísérleti" jelleggel szövege kb. három egyszerű (nem összetett) mondatra redukálódik. De ami drámát levág, azon annyit könnyeztem, hogy kajakkal kellett a konyhába mennem zsebkendőért. Ő valami furcsa, enyhén antiszociális "szuperhőst" alakít egyébként, akinek egyetlen fegyvere a különleges csillag kristály (hú), amiből egyenesen kettő is van. Na most, amikor egy önműködő barlang bejárata! közé szorítja ezeket, hogy megtámasszák, úgy rendje módja szerint össze is törnek. Barátunk onnantól kezdve olyan mély depresszióba zuhan, hogy mindez feljogosítani látszódik őt arra, hogy szappanoperát megszégyenítően drámázzon, értelmetlenül kezdjen viselkedni, és még meg is haljon. Na ez utóbbi mondjuk még egész sokáig is várat magára ahhoz képest.
És ha már itt tartunk, akkor nézzük az összszínészi játékot. Mit is mondhatnék, kétségtelenül ez a leggyengébb pontja a mozinak. Persze az ember nem vár el sokat, ha tisztában van vele, milyen film elé ül le. A fentebb már említett motiválatlanság, irreális cselekedetek, szörnyen kiszámítható és semmitmondó párbeszédek mind csak a film színvonalát hivatottak aláásni. Amolyan kín cselekvések jellemzik a játékot. A következő "halálraítéltet" magára hagyják, hogy a következő másodpercben már a halálán szomorkodjanak. Nem egyértelmű, mit miért cselekednek. A kedvenc párbeszédem főhősünk és a csaja között zajlott le, ami nagyjából így hangzik: "Félek. Te nem félsz?" - "Csak megrémültem." Ugye, hogy nem kell erről többet beszélni.
A megvalósítás mégsem sikerült olyan rosszul. Nincsenek benne szemet gyönyörködtető megoldások, ennek ellenére minimálisan marad csak a színvonal alatt. Köszönhető ez annak, hogy a látványért az a James Cameron és Robert Skotak felelt, akik később az Aliens-szel, illetve a The Abyss-szel, majd később a Titanic-kal nyertek Oszkárt. James Cameron egyébként ekkor indult rendezői pályáján is, ugyanis nagyban folytak a Piranha 2 überkaksi trash szösszenet munkálatai. Nem csoda, hogy azt a filmet azóta sem ismeri el saját munkájának.
Visszatérve tehát a látvány pofásra sikeredett, nem lehet panaszunk. Sid Haig halála, illetve magának a bolygónak vagy komplexumnak az elrendezése, a végén az összes halott szereplő megjelenítése, mind mind igazán jól működnek. A film minden pontján látszódik, hogy nem akart több lenni, mint amit nyújtani képes. Mégis azt mondhatjuk, hogy a Terror Galaxisa a jobb élien ripoff-ok közé sorakoztatható. Van benne báj, van benne kellő 'creepshow', van benne látvány, és nem utolsó sorban olyan arcok, akik miatt bármikor szívesen újra nézhető. És ha kicsit még babrálunk a stáblistával, előbukkan Bill Paxton neve, aki mint set decorator (valami fontosnak tűnő meló, avagy berendező) képviselte a mozi B filmes sikerét. Ez azért sem elhanyagolható, mert itt találkozott össze James Cameronnal, aki a Terminátorban (egy punk) és később az Aliensben mint színészt is alkalmazta.
Ha összességében szemléljük a mozit, nem az agyon hypeolt élvezeti kategória. Ez a film csak az olyan elborultaknak nyújthat perverz szórakozást, mint amilyen én és Napóleon vagyunk. A film ezért nem is emelkedik ki magasan a nyolcvanas évek hasonló színvonalú és témájú produkciói közül. Ám mégis nem kevés rajongó tábora van, nincs olyan trash majszter, akinek ne fűződne valamilyen (leginkább gyerekkori) beteges emlék hozzá. Mégsem ezért érdemes említésre. Hanem azok miatt az szereplők, rendezők, látványtervezők miatt, akiket a mozi felvonultat. Itt találkozott össze jó pár út, aminek olyan filmek lettek a "következményei", mint a méltán klasszikus Rémálom az Elm utcában franchise, vagy a Terminátor, Aliens és sorolhatnánk.
Természetesen nem ez az első esete annak, hogy neves művészek kerültek ki Roger Corman keze alól. Nincs talán olyan filmes műfaj, amiben Corman ne próbálta volna meg szerencséjét, és nincs talán olyan neves színész, direktor, aki ne Corman boszorkánykonyhájában kezdte volna pályáját, vagy legalábbis valamilyen köze ne lett volna hozzá. Ahogyan a többszörös Oscar-díjas, megannyi kult filmet az asztalra pakolt rendező, Martin Scorsese mondta a 60-as évek végének filmgyártásáról: "A legjobb posztgraduális képzés, amit Amerikában kaphattál abban az időben, az volt, ha Roger Cormannel dolgoztál."  Egyszóval sokat köszönhetünk ennek az igen tevékeny úriembernek, így a Terror Galaxisa miatt is mindenképpen jár neki egy össznépi köznépi gratia. A tréjlerből akár még tájékozódni is lehet ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése