Az Ördög Személyleírása - Őrült Stone, avagy 2008 a Patkány Éve (1992)

A környezetszennyezés és annak következményei nem egy filmes projektnek nyújtott már elegendő szellemi táplálékot. Gyakorlatilag szemérmetlenül ráfogható minden, ami negatív relációba tehető a  'látszólag' fennálló renddel, legyen szó ökológiai, meteorológiai, vagy fiziológiai katasztrófáról. Ennek termékeny táptalaján pedig létrehozhatók dekadens világnézeteket valló csoportosulások, nem kevésbé deviáns tagjaikkal. Ezek legtöbbször csak csökevények, nem más, mint a katasztrófa sújtotta életben maradottak életképtelen reakciója a megváltozott körülményekre és fizikai változásokra bizonyítandó, hogy a - formáját tekintve rohadtul mindegy milyen - szennyezésnek borzasztó következményei lehetnek. Ennek folyamatait, még ha kicsiben és közvetve is, de már ma érzékelhetjük. Ebbe azért mégsem mennék bele, hiszen jómagam igazán hajlamos vagyok sötét jövőképet láttatni, vagy konspirációs elméleteket gyártani, így készülve azon kiváltságos kevesekhez csatlakozni, akik 'az én megmondtam előre, de senki sem hitt nekem' táborát erősítik.
A mai fogyasztói társadalmak embere saját jólétét ápolva, és küzdve a mindennapok jelentőségteljesnek tűnő, ám mégis jelentéktelen érdemeiért mindennel foglalkozik, csak azzal az színtérrel nem, amiben mindezt megcselekszi. Merthogy a felgyorsult világ az biztosan mindenre jó, csak arra nem, hogy egészségesen éljünk benne, kollektív harmóniában magunkkal és környezetünkkel. Bár nemrég olvastam, hogy gyakorlatilag a kis jégkorszak is nekünk volt köszönhető abban az időben, amikor a környezetet még a mamutok uralták, és akik olyan mértékű metángázt (puki) bocsátottak ki magukból, mely egyensúlyban tartotta Földünk légköri és egyéb tevékenységeit (ajánlom a zöldeknek: ha küzdeni akarnak, hát fingjanak sokkal többet, mint eddig tették). Majd jött a szőrös majomember, leölte a mamutot, és lásd, be is köszöntött a jégkorszak. Abba már nem mennék bele, mára mennyit 'fejlődött' ez a fajta empatikus képességünk, abba viszont igen, miért nagyszerű alkotás az Őrült Stone, amely a video korszak fénykorának egyik méltán kiváló hírmondója, és amelyben ezt a sötét (jövő)képet zseniálisan keltik életre kellő akcióval és horrorral spékelve.
2008-ra az ózonréteg annyira elvékonyodott, hogy ökológiai katasztrófához vezetett. Londont elöntötte a víz, a környezetszennyezés pedig olyan hatalmas méreteket öltött, hogy gyakorlatilag  szabályozhatatlanná vált. Ennek következtében mindennaposak a patkánytámadások, az emberek életét pedig a fertőzésektől való félelem teszi elviselhetetlenné. A rendőrségnek sincs könnyű dolga, hiszen a folyamatos bűnözés visszaszorítására tett erőfeszítésüket ráadásul egy borzasztó sorozatgyilkos felbukkanása nehezíti. Harley Stone hadnagy az egyetlen, aki képes felvenni a harcot a feltehetően nem is emberi szörnyűség ellen.
A történet elsőre egy tipikus poszt-apokaliptikus mozi képét mutatja kellő akcióval illetve természetfeletti szállal ellátva. Mégis egy picit több, mint klasszikus panelekre épülő 'világégés után' sztori. Maga a probléma tárgya már feledteti velünk, hogy itt egy direkt negatív jövőképről van szó. Napjainkban is mindennaposak az áradások, kardinális probléma a környezetszennyezés, illetve az ezzel kapcsolatos klímaváltozásokról szóló aggasztó híradások, úgyhogy különösebb elvonatkoztatást nem igényel a mozi. Nem beszélve a teljesen emberi ösztönökkel és megfelelő motivációval rendelkező, nagy fokú megszállottsággal nyakon öntött, kissé noir karakterről, magáról Stone hadnagyról. Az adrenalin, csokoládé, kávé és szivarfüggő Stone Rutger Hauer zseniális játékával kel életre, melyről csakis szuperlatívuszokban érdemes beszélni. Óriási alakítás az akkor még sokat foglalkoztatott holland vendégmunkástól. Hauer már a Szárnyas Fejvadászban bemutatta nekünk, hogy mire képes a mozivásznon, ha egy minden tekintetben állhatatos, valósággal megszállott szerepet öltenek rá. Stone karakter-jelleme pontosan ilyen, melyet a kissé zöldfülű, sorozatgyilkosokra csak elméleti szinten szakosodott Dick Durkint alakító Alastair Duncan kiválóan egészít ki. Cselekedeteik szürreálisnak ható okait gyakorta csak abszurdnak is beillő párbeszédeikből tudjuk levezetni. A folyamatos őrület teszi fokozatosan legitimmé tetteiket, avagy igazolja a felfoghatatlant. Stone karaktere sem szándékosan megszállott. Az őrület benne csupasz logikával van helyettesítve, melynek maga a történet ad értelmet. Elsősorban ezért is válik mérhetetlenül szimpatikussá ő maga, és természetesen kettejük parádéja.

Kiindulva a leírtakból tökéletesen érthető, ha a rendezésre sem élek negatív szavakkal. Tony Maylam kiváló munkát tett le az asztalra. Emberünk előtte a slasher műfajában talán a The Burningel már alkotott egy klasszikust, de most tárgyalt munkáját gyakorlatilag soha nem tudta felülmúlni. Az atmoszféra kiváló, a színészek jól muzsikálnak, a látvány és hangulat pedig önmagáért beszél, ahogy a hozzá dobott soundtrack is legalább annyira hasít, mint Philip Glass kórusai a Kampókéz betéteiben. Gary Scott Thompson történetében benne van minden, amire az akkori filmes szakma csakis fejbólintással válaszolhatott. Magyarán a forgatókönyv abszolút problémamentes, nem mellesleg pedig az ilyen és hasonló, félig meddig poszt-apokaliptikus mozik között magasan nominált kult kategória.

Érdekes, hogy speciális effektek nem igazán nyüzsögnek a filmben, vagy legalábbis nem tolakodóan. A hangulatot mégis a látvány teremti meg, ami folyamatosan ott munkál a háttérben, arra várva, mikor nyomulhat óhatatlanul elénk. Nem csoda, hiszen a speciális munkálatokért az a David Brighton felelt, akinek ez volt ugyan a második filmje, mégis később olyan klasszikusokon dolgozott, mint az Event Horizon, Gladiátor, netán a  Holnapután. A sötét tónus, az állandóan vizes helyszínek egy idő után önmagukban félelmet és borzongást keltenek, zsigerig hatolnak és a fotelhoz szegeznek. Ennek oldására kiválóan szolgálnak a Stone és Durkin közötti párbeszédek, melyek legalább annyira idézhetők, mint az Alkonyattól Pirkadatigban George Clooney aranyköpései. Magyarán a film percről perce a mélybe ránt, melyből mégsem magunknak kell megtalálni a kiutat. A jól felépített történet ebben is segítő kezet nyújt úgy, hogy közben garantálja a felhőtlen szórakozást.
Az Őrült Stone pontosan az a film, melynek nem kellett különösebben megerőltetnie magát ahhoz, hogy filmes körökben kultikus szerepet tölthessen be. A mai napig hivatkozási alap, ha a horror-akció, netán sci-fi közös gyermekről, vagy a korszak méltatásáról esik szó. Megítélésem szerint az Alienek vagy Predatorok mellé bátran protezsálható a Split Second Patkányembere is. Karaktere van olyan félelmetes, méltóságteljes és hihető (vagy hiteles), mint az előbbiek. Érdekes egyébként, hogy a film záró sorai akkor folytatást sejtettek, mégis a közel húsz év alatt egyszer sem merült fel annak a gondolata, hogy ennek a pozitív utóéletű remekműnek továbbfűznék a szálait. Nem mintha vágynék egy második részre, mert ha úgy is lett volna, azt még a '90-es években le kellett volna forgatniuk. Csak furcsállom. De ez maradjon az én problémám, addig is tessék legalább fél évente bepörgetni ezt a klasszikust, hiszen a Magyar Fangoria jóvoltából már jó pár éve DVD minőségben élvezhetjük. 

Trailert meg ITT találsz, (de minek).

'A lányokat megölik, ugye?' - Jack Ketchum's The Girl Next Door

Az amerikai horrorokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, de egyvalami mégis gyakorta kiderül belőlük. Méghozzá annak ténye, hogy a kisvárosi népek igen beteg lelkülettel vannak megáldva. Amerika a nagy szabadságvágy és önmegvalósíthatóság hatásmechanizmusainak szabadon bocsátása mellett olyan degenerált génállománnyal látta el népét, hogy azt igen nehéz felülmúlni világszinten (na jó Ázsia pici sárga húzott szemű lakói bátran ugorják a mércét). Történelmük csak úgy hemzseg a különféle borzalmaktól, melyeket leginkább saját honfitársaik ellen követtek el. Amerika szabadon enged, de felelősséget nem vállal. Ennek ékes bizonyítéka lehet azoknak a sorozatgyilkosoknak, politikai bűnösöknek, és egyéb gonosztevőknek a lajstroma, melyeknek szűk hányada érdemelhetett csak nyilvánosságot, nem beszélve a számtalan összeesküvés elméletekről. A kisvárosok, 'porfészkek' - igaz ez ugyanúgy a nagyvárosokra is, csak a módszer és az eszköz más - népeivel bármit megtehetünk, hiszen marhára senkit sem érdekel, hogy esténként a tehénszar lapátolásból hazaérkező alkoholista férj hogyan veri félholtra feleségét, és hogyan (gy)alázza meg gyermekeit a lelki és fizikai terror legkülönfélébb - szigorúan improvizatív - módszereivel. A rendőr vagy rendőrség is általában csak töketlen balfékek gyülekezete, aki ugyanolyan szerves részei ennek a szerencsétlen miliőnek. Ugyanakkor abban az elferdített tudatban ápolják szeretett kisvárosuk népét és jó hírét, hogy ők ennek a szociális hálónak az egyetlen és kiváltságos 'führerei'.

Természetesen ezek csak sztereotípiák, melyek lehetnek tévesek, lehetnek valósak, ám a rengeteg igazolt szörnyűség ez utóbbit engedi feltételezni. Nem beszélve a számtalan bírósági perről, a nyilvánosságra került jegyzőkönyvekről, rendőrségi jelentésekről, az irodalom és filmipar ilyen irányú szubtevékenységeiről, és persze a South Parkról, melyek ügyesen találták meg útjukat a világszenzáció felé. Nem meglepő hát Jack Ketchum The Girl Next Door című könyvének 2007-es vászonra álmodása sem, amely tartalmával ismét hasít egy szeletet ebből a degenerált valóságból.

1965. egy szürke hétköznapján találkozik össze Megan Loughlin és David Moran. Elsőre szoros kapcsolat alakul ki közöttük, ám David számára világos, hogy a hátrányos helyzetű lány, aki a szülei halála miatt került a Chandler családhoz, nem tehet meg bármit. Ruth, Megan igen távoli rokona, aki beteges, elferdült értékrendszert hirdetve neveli három kamasz fiát, nem nézi jó szemmel a lány sugárzó személyiségét, gyermeki szépségét. Egyre inkább rászáll a lányra, illetve annak félig nyomorék húgára. Napról napra szörnyűbb dolgokkal terrorizálja Megant, aki csakis David segítségére számíthat., és akivel hamarosan kénytelen bejárni a pokol legmélyebb bugyrát.

A film, illetve maga a regény megtörtént esetet dolgoz fel, melynek hitelét bírósági jegyzőkönyvek igazolják. Bizonyos Sylvia Likens volt, aki a látott szörnyűségeket elszenvedte, majd belehalt a nem mindennapi tortúrába. A filmbéli Megan egy élettel teli, üde teremtés, akit gyakorlatilag ellenállás nélkül képesek bele kényszeríteni egy folyamatos testi és lelki terror borzalmas mélységeibe. Az amúgy is zseniális alapanyagból így gyúrt nekünk emészthetőt Daniel Farrands és Philip Nutman, bár természetesen ebbe a forgatókönyvbe nem fértek meg Fűrész szerű csavarok. A cselekmény szigorúan a lány jellemének bemutatására, illetve átélt borzalmaira koncentrál, emellett pedig még mindig marad ideje arra, hogy az eltorzult realitásérzékkel turnézó anyát és annak három ördögfiókáját - avagy kamasz sleppjét - megismerjük.

A rendezésre sem lehet túl sok panasz. Gregory Wilson, akinek gyakorlatilag ez a második munkája, kiváló érzékkel adagolta a cselekményt és a szörnyűségeket, ügyesen figyelve arra, hogy egyetlen karakter se maradjon függőágon. A néhol kissé szemérmes kameramunka pedig abszolút igazolható, hiszen a történetben  mégiscsak egy 16 éves lányról van szó. Ennek ellenére az erősen szexuális indíttatású megaláztatás megfelelően van tálalva a képernyőn, melynek hatásmechanizmusa erősen gyomorforgató. A gyerek színészekről név szerint nem tennék említést, hozzák az elfogadható szintet. Jó érzékkel törekednek karakterük hiteles megformálására, köszönhetően persze kezdetleges színészi kvalitásaiknak és a türelmes direktori instruktálásnak. Az anya szerepét magára öltő Blanche Baker pedig egyenesen ördögi. Karaktere annyira szánalmasan gonosz, hogy egyenesen zsigerig hatol. A magát önigazolni próbáló, lelkileg és testileg megalázott nő furcsa nevelési stratégiájának, beteg és eltorzult erkölcsi rendszerének egyik demonstrációs kelléke a fiatal lány. Rajta keresztül érvényesíti mámoros gondolatait férfi és nő viszonyáról, a férfiúi erőt és fölényességet, illetve a női szándékcsábítást és a női testi kiváltságok bűnös tételét helyezve előtérbe, melyet fiaival gyakoroltat is. Az alig 16-17 éves forma fiú saját anyja, testvérei és barátai előtt erőszakolja - avagy anyai hitelesítés hatására bünteti - meg a félholtra vert, megkötözött lányt. Az egyre vadabb szadizmus pedig szinte elszívja a levegőt a néző orra elől.

A The Girl Next Door, mint említettem, egy ékes szelete annak a tipizált amerikai kisvárosi betegségnek/jelenségnek, melyek hatására olyan remekművek születtek, mint a Texasi Láncfűrészes Mészárlás, vagy az Isten Haragja című Bill Paxton mozi, nem beszélve a különféle dokumentációs filmekről, melyek fogyaszthatóan próbálják tálalni egy-egy szerencsétlen emberi gyomornak kissé erős, gyakorta felfoghatatlan borzalmas tetteit. A második világháború, illetve a vietnámi háború közötti hidegháborús években, amikor az apák eltűntek, leléptek vagy az alkohol rabjává váltak, a fiatalok pedig lázadtak, nehéz volt anyának lenni. A legtöbb eset, ami valamilyen sorozatgyilkos ámokfutást jellemez, mindig az anyai szigor erkölcsi maximumából eredeztethető. Ruth pontosan ennek az elferdült erkölcsi értékítéletnek az áldozata, melyet lappangó szadizmust generálva ügyesen plántál el gyermekeiben. Alkalmasabb katalizátort pedig keresve sem találhatott volna, mint a felügyeletére bízott, árva leányzó, akinek gyermeki bája, mely kellő naivsággal és érő nőiességgel párosult, élő logikaként szolgált morális tanainak érvényesítésére.

Gregory Wilson filmje nem okoz katartikus élményt, mégsem sorolható a gyenge dokumentációs projektek közé. Történetének erős jellemábráját kissé ugyan szemérmesen, de mégis hitelesen bemutató direktor egy olyan filmmel gazdagította a sort, ahol az emberi szadizmus és beteges őrület gyermekekre irányul. Olyan gyermekekre, akik éppen csak túl vannak a kamaszkor hajnalán, és akik gátat nem szabott szexuális perverziók áldozataivá és téves eszmék elszenvedőivé válnak. Az állandóan ott mozgolódó feszültség csak egy anyai szóba kerül és feloldódik, vagy szintén anyai szóra válik pokollá. Megan és David elkeseredett kálváriája pedig szükségszerű tragédiával végződhet csak.

Erősen ajánlott alkotás, melyet ITT előzetesbe helyezhetsz.