Ma már tudjuk, hogy a mindennapi emberi tapasztalatokat meghaladó történések, katasztrófikus események az áldozatokban és a szemtanúkban, de a hozzátartozókban és a szakemberekben is gyakran okoznak egész életre szóló lelki gyötrelmeket. Ezeket hívja a hétköznapi, illetve orvosi nyelv egyaránt traumának. És ez az, ami néha felüthetné fejét szeretett hazánk politikusaiban is, akik pofátlanul lopják el alólunk az országot és bélyegzik meg a benne élő, hellyel közzel becsületes állampolgárokat. Amíg ez azonban meg nem történik, itt van nekünk a fikció, ami gyakorta nem is annyira fikció, inkább csak az eszköz és megvalósítás az, ami fiktívvé teszi. Régi nagy kedvencem, az A Gépész pont egy ilyen traumatikus eseményre építi a történetét, illetve azt beszéli el, ahogyan maga az ember mindezt fel(vagy nem)képes dolgozni. Az összkép teljes mértékben lesújtó, jómagam percekkel a mozi megtekintése után is azon gondolkodtam, hogy beledőljek a késembe-e, avagy ne-e? Szóval esetünkben, tekintve a mozi mostoha előéletét, igazán ütős alkotásról beszélhetünk, mely siker elsődleges generálója maga a forgatókönyv, illetve az alapsztori.Trevor Reznik egy gyárban gürizik, ahol rajta kívül még sok retardált üti a vasat. Főhősünkön már az első percben látszódik, hogy nincs minden rendben nála. Buta és csodálkozó tekintetei mellett emberünk csont és bőr, és tényleg úgy néz ki, mint egy két hetes vízi hulla. Szépen lassan megtudjuk, hogy idestova már egy éve nem aludt, és hogy nagyon nincsenek körülötte rendben a dolgok. Rejtélyes üzenetek apró cédulákon, egy titokzatos idegen, egy munkahelyi baleset, és egy különös kötödés egy reptéri étteremhez, amik komótosan ám, de egyre közelebb visznek bennünket a film csattanójához. A bűntudat és a lelkiismeret furdalás apró szilánkjaiból áll össze lassan maga a történet egésze, amikor is fény derül a főhős furcsa életére, cselekedeteire, és magára az igazságra.
A film ismeretében érthetetlennek tűnik, hogy Hollywood miért nem adott zöld utat a projektnek. A fiatal Scott Kosar által régóta dédelgetett történetet a nagy stúdiók valamiért nem akarták finanszírozni, biztosan azért, mert éppen el voltak foglalva a Paris Hilton "művésznővel" készítendő rimékkel, a Viasztestekkel. Igaz, nehéz is meghúzni a határvonalat az ultrakaksi/értelmetlen és az érdekfeszítő és elgondolkodtató között. És itt jön a képbe ismét Európa (értsd meg, szeretem öüőőt...), ugyanis pár spanyol producer úgy gondolta - megjegyzem helyesen - hogy a sztori megérdemli a megfilmesítést. A történetben fellelhető ugyanis a legnagyobbak tisztelete: ugyanúgy jelen van benne Hitchcock zsenije, mint Lynch szürreálisa. Visszatérve pedig így lett féligmeddig európai-amerikai hibrid a mozi. A rendezést az a Brad Anderson követte el, aki jó pár kellemes alkotást tett már le az asztalra, így például a nekem nagyon bejövős Transszibériát. És mondhatom, a rendezésre nem is lehet panasz, nagyon jól lett ledirigálva a történet. A színészek teljesen rendben vannak, néhány üresjárattól eltekintve mindenki hozza az elvárhatót. Karakter szerepekben olyan színészek brillíroznak, mint a régóta először egész estére visszatérő Jennifer Jason Leigh, vagy a régi öreg "B" motoros, Michael Ironside. A főhőst pedig nem más alakítja, mint Batman legújabb arca, Christian Bale. Aki látta a korábbi Amerikai Pszichot, az emlékszik a beteg szociopatára, Patrick Batemanre. Amellett, hogy furcsa szokásoknak hódolt, gyakorlatilag pályázhatott volna közép ámerika legszebb férfiteste díjra. Ebben a moziban azonban garantáltan felismerhetetlen. A szerep kedvéért ugyanis 30 kilót fogyott.Szó szerint rémisztő és hihetetlen, pedig fentebb is látható, hogy igaz.
Nem utolsó sorban a film gyönyörűen van fényképezve. Az atmoszférája és a képi világa teljesen magával ragadó, néhol képregényszerű beállításokkal. Számomra egy igazi unikum a film, még akkor is, ha maga a csattanó akár a séma bélyeget is magára vehetné. Ebben a filmben ugyanis nem az a fontos, ami a végén kiderül, hanem az, ami közben történik. Az összjáték pedig parádés. Bale viszi a hátán a sztorit, a sztori pedig viszi a hátán Bale-t. Hollywoodot pedig le kéne dobni mondjuk a 'tajgetosz'-ról, ugyanis a filmművészet fellegvára nem igen tudott felmutatni életképes utódokat, mióta a Sztár Vársz megnevezésű űrszappanopera megkapta a Jóban Rosszban alapkoncepcióját megszégyenítő előzményeihez a zöld utat. Szóval van gond, de azokat ugye sajnos a fejekben kéne rendbe tenni, és nem arccal a pénztár felé fordulni, hanem elkötelezettségből a filmművészetért alkotni. Ha az arányok kiegyenlítődnek, én is nyugodt leszek majd. Addig is szerencse, hogy itt van nekünk kis kontinensünk, ami még nem felejtette el, mi is az a filmes kultúra.
Zárásképpen jómagam tiszta szívből ajánlom ezt az alkotást a műfaj szerelmeseinek (ha akad még olyan, aki nem látta), mert üde színfolt ez a mozi a mai amerikai filmes kultúra fekete vásznán.
Tréjler ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése