2009. október 27., kedd

Nightmare On Elm Street Remake (2010)

Ocsmány csíkos pulóver, szakadt kalap, szarógalamb-pózer beállás, és ipari szelető ott, ahol az átlag a kézfejét hordja. Nem kell sokat agyalni, kiről is lesz szó az alábbi bejegyzésben. Wes Craven 1984-ben hozta világra beteges vízióját egy gyerekgyilkosról, Freddy Kruegerről, akit ugyan a felbőszült Elm utcai tulajdonosok jól karikába pirítanak, ám ez mégsem szegi kedvét a mókás kinézetű perverznek. Visszatér a halálból, hogy a "kiművelt" kisvárosi tinédzsereknek az alkohol és a drog, netán a szex helyett szórakoztatóbb elfoglaltságot biztosítson. Haláli jó móka, azt semmiképp sem lehet kétségbe vonni. A film akkor várakozáson felül teljesített, és egy új ikonnal gazdagította a slasher zsáner antihőseinek táborát. Jason és Michael új tesót kapott, lehet már cicásat játszani. És ahogyan az lenni szokott - szigorúan nagy vonalakban - jöttek kilóra a folytatások. Színvonal változó, csak Freddy maradt a régi, ami nagyban hozzájárult a sorozat sikeréhez. Robert Englundnál hitelesebb B-karaktert keresve sem találhattak volna, tőle még maszk nélkül is kiráz a hideg, pedig hát az ember ha bepillant egy magasröptű parlamenti közvetítésbe, gyakorlatilag kedvére borzonghat a felhozatalon. Ami viszont mostanság relevánssá teszi ennek a klasszikusnak a felemlegetését, az a készülő remake, melyet a New Line Cinema 2010 áprilisára ígér a kíváncsi közönségnek. A rendezői széket az a Samuel Bayer foglalhatta el, aki eddig nem sok filmes referenciával büszkélkedhet, sokkal inkább a videó klippek világában kamatoztatta a mozgóképhez való vonzódását. Robert Englund helyére pedig a Watchman című képregény vászonra gyártott adaptációjának arctalan igazságosztója, Jackie Earle Haley lépett. A választás, semmi kétség valóban jól eltalált, a kérdés viszont most is ugyanaz, mint mindig, amikor remake-ről beszélünk: mennyire sikerül rombolni az eredeti mozi legendáját? Ezt sajnos a már nyilvánosságra került trailer - amit itt lehet lecsekkolni -  negatív irányban igyekszik bizonyítani, magyarán legalább annyira van erre szükségünk, mint Dzseronazzó Máriának a szájplasztikára. Az mondjuk némi bizakodásra adhat okot, hogy hivatalos álláspont szerint az előzetesben nem a végleges karakter látható, talán még változhat. Megvallom őszintén, nem lenne hülyeség tőlük, mert így sokkal inkább hasonlít a mi szeretett Freddy-nk egy páclében áztatott tibeti matuzsálemhez, mint a megszokott karakterhez. Szóval van még mit a szendvicsbe aprítani. A legjobbakat csak remélni tudjuk, magam részéről türelmetlenül várom a végeredményt... Erre azért még visszatérek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése