Mondják, minden legendának van valóságalapja. Így azok a történetek, amiket már eleve így adnak el, minden valószínűség szerint meg is felelnek ennek a kritériumnak. Legalábbis ez lenne a közvélemény szerinti minimum elvárás. A kérdés mindig annyi, hogy vajon mennyire releváns az a valóságalap, amivel az adott történet rendelkezik? Mennyire dokumentarista, illetve mennyire szenzációhajhász? Ha olyan alkotással kerülünk szembe, amely, mint valós alappal rendelkező van reklámozva, ítélőképességünk akaratlanul is másképp kezd működni. Érzékenyebbek leszünk, nézőpontunk más síkra helyeződik át, és azt próbáljuk magunkban le analizálni, ami a legjobban foglalkoztat bennünket. Hiszen a már átélt borzalmak nem lehetnek egyedi esetek.
Természetesen kedvenc műfajunkban, azaz a horror berkein belül sokkal nehezebb egy igaz történeten alapuló alkotást eladni, mint mondjuk egy politikai krimi (JFK), vagy egy történelmi kaland (Trója), netán egy életrajzi dráma (Egy Motoros Naplója) esetében. Ezekben a történetekben tényként kezelünk mindent, ami elénk tárul, mert a szituációk ismerősek számunkra. Vagy a történelem könyvekből, vagy saját életünk valamely fejezetéből, de mindenképp olyan cselekménnyel dolgoznak, melyeket evidenciaként fogadunk el, esetleges szkepticizmusunk is csak és kizárólag tényekre hivatkozhat.
Ám egy olyan téma esetében, ahol tényként kell kezelnünk olyan eseményeket, amik már alapjaiban haladják meg az emberi érzékelés határait, nehezebb az elfogadás. Hiába jelzik nekünk az elején - esetleg hanganyaggal vagy képekkel támasztják alá -, hogy a film megtörtént esetet dolgoz fel, kell egy olyan plusz, amely hihetővé teszi azt számunkra. Hihetővé a hihetetlent. Ez sajnos nagyon kevés mozinak sikerült elérnie. Az általam látottak közül szinte csak az Ördögűzés Emily Rose Üdvéért című alkotást tudnám kiemelni, aminek legnagyobb erénye, hogy tárgyilagosan tárja föl az Emily Rose által átélt borzalmakat, és az arról vezetett tárgyalást, illetve magát az ördögűzést. Kétségkívül az egyik legjobb a témában. Természetesen a legtöbb film, amely megtörtént eseteket dolgoz fel, az általában a kísértetek által megszállt ház illetve a benne lakó család kálváriája körül mocorog. Ebből a közegből startolt tárgyalt filmünk is, a kritikusok által vegyes fogadtatásban részesült Haunting in Connecticut (Kísértetjárás Connecticutban). 
Matt Campbell előrehaladott stádiumban lévő rákban szenved, családja azonban mindent megtesz azért, hogy gyermekük a lehetetlent legyőzve a gyógyulás útjára léphessen. Így állandó kísérleti kezelésre járnak Connecticutba, ami azonban kissé távol esik otthonuktól, Matt pedig mind nehezebben viseli az utazást. Az édesanyja javaslatára Connecticut mellé, egy ódon családi házba költöznek, hogy megkönnyítsék a kezelésekkel járó utazás nehézségeit. Hamarosan azonban furcsa dolgok kezdenek történni a házban. Matt szörnyű dolgokat lát, amit eleinte a kezelés hatásának tudnak be. Ám amikor a borzalmak már az egész család biztonságát fenyegetik, kénytelenek belátni, hogy olyan események hálójába csöppentek, amikkel szemben tehetetlenek. Valami nem e világi akar Mattel kommunikálni, a szándék azonban nem egyértelmű. S mialatt a család versenyt fut az idővel, a ház szép lassan felfedi szörnyű titkát.
1987-ben a amerikai Conneticutban élő Campbell családdal történt meg a filmben feldolgozott eset, melyet állítólag hiteles dokumentációval is alá tudtak támasztani. Így a scriptet jegyző Tim Metcalfe-nak, illetve Adam Simonnak nem volt más dolga, mint a saját kis modern ötleteikkel kiegészíteni azt. Annak ellenére, hogy egyik név sem szakmai referencia, a forgatókönyv mégsem sikerült nagyon rosszul. Bár rosszmájúan megjegyezhetjük, nyilvánvalóan könnyű más tollával ékeskedni. Az alapanyag mindenképp jónak- azaz sikerszagúnak - mondható, bár természetesen az ezerszer látott kategória. Nemrég készült el ebben a témában az egyik leghíresebb alkotás, az 1979-es Amityville-i Horror újrája, már is bepróbálkoztak egy újabb hasonlóval. Bár tették volna mindezt a klasszikus mozi megbolygatása helyett. A történet nem mutat újdonságot, kötött panelekkel dolgozik, így nem is igen tud egyedivel szolgálni, mivel a film egy koherens eredettörténettel rendelkezik. A megtörtént esemény pedig akkor válik hihetővé, ha ragaszkodnak a tényekhez. Ez az a pont viszont, ahol a mozi már tartogat hibákat, ám azokat mégis ügyesen tálalja ahhoz, hogy a körmeit (vagy mérgében a küszöböt) rágcsáló néző mit se vegyen észre belőlük.
Ehhez pedig már csak alkalmazkodnia kell mindennek. A rendezésnek, a színészeknek, és a vizuális eszközöknek. A filmes projektekben még nem igazán bővelkedő Peter Cornwell rendezéséről ugyanaz mondható el, mint magáról a forgatókönyvről. Alapvetően jól idomul a cselekmény bemutatásához, próbál alkalmazkodni a történet által megmutatni kívánt tényekhez (ennek sikere helyenként kétséget ébreszthet), dramaturgiailag jól építkezik. Könnyen bukhatna ezen a dolog, ugyanis a mai hatásvadász rendezői trend csapdájába könnyen beleeshetett volna emberünk is. Minél többet megmutatni, minél idegesítőbb kamerabeállításokkal és borzasztó vágási technikákkal. Szerencsére itt nem, vagy legalábbis kevés helyen találkozhatunk ilyennel. Azt nem állítom, hogy emberünknek nem kell még fejlődnie, de azért láttunk már rosszabbat is. Mégsem a fogatókönyv, illetve a rendezés az, ami megmenti a filmet a(z amúgy) negatív kritikától.
A színészek szerencsére komolyan vették szerepüket, és ügyesen adagolják a drámát és a borzalmakat. Matt Campbell szerepében a fiatal Kyle Gallner mindent megtesz értünk és a szerepért. Nem lehet panasz a munkájára, játéka úgy marad minden tekintetben hiteles, hogy egy percre sem engedi feledtetni: amellett, hogy szembekerül a ház kísérteteivel, még egy belső halálos kórral is meg kell küzdenie. Mindenképpen említésre méltó, szerepe inkább hajlik drámába, mint hogy leragadna az agyon froclizott, végtelenül egyszerű horror hérosz szerepkörnél. Az édesanyát játszó Virginia Madsen egy igaz öreg róka mind a műfajban, mind pedig úgy általában a filmes szakmában. Őt nagyjából úgy lehetne jellemezni, mint Julia Roberts B-filmes öccsét, Eric Robertset. Bár az ő bátyókája, Michael Madsen is erősen a határon mozog, a hasonlóság számomra mégis indokoltnak tűnik. Szóval tőle azt kapjunk, amit - ha tisztában vagyunk kvalitásaival - várunk tőle. Se többet, se kevesebbet. Készségesen hozza a már ezerszer látottat, de ezzel nincsen baj, mert így elkerül bennünket a csalódás letargikusnak ható érzete. Akit érdemes még említésre előterjeszteni, az a papot megszemélyesítő Elias Koteas (magyar megfelelője 'Éliás Tóbiás'). Az ő szerepköre egy kedves mellékszerep. Olyan, mint amilyenhez már hozzászokhatott a filmiparban eltöltött hosszú évei alatt. A színészi gárda tehát teljesen rendben van.
Amivel azonban gondok vannak helyenként, az a vizuális megvalósítás. A film ugyanis nyüzsög a hibákban. A speciális effektekkel még nincs is semmi probléma, pofásak az itt ott megjelenő kísértetek, jól van előkészítve a suspense. Amivel gond van, az a kor ábrázolása, amiben játszódnia kéne. 1987-et írunk gyakorlatilag, így az internet, a helyszínre érkező mentőautó kinézete, utalás rendezőnk egy olyan filmjére, ami 2003-as, mind figyelmetlenséget (vagy borzasztóan rossz humort) mutató anakronizmusok. Az internet a '90-es évek közepétől nyert teret, mint új tömegkommunikációs eszköz. Matt apja mégis az internetről tesz említést, miszerint ott majd utánanéz annak, hol érdemes házat venni. Ez és az ehhez hasonló hibák nagy mértékben rombolják a film hitelét. Pedig annak képi világa, történetvezetése megfelelően illeszkedne abba korba, amiben elméletileg játszódik. Kár volt ilyen fake dolgokkal rontani rajta.Ahogy azonban már említettem, a mozi nem hat az újdonság erejével. Számtalan mozgóképet láthattunk már a témában, melyek ugyanezzel az összetevőkkel operálnak, és ügyesen építik egymásra a bejáratott paneleket. Nekem mindig is bajom volt a megtörtént eseteket feldolgozó filmekkel. A Texasi Láncfűrészestől az említett Amityville-i Horroron keresztül a szomszédos Romániában játszódó Ils című (egyébként) remekműig rengeteg helyen találkozhatunk a "megtörtént eset alapján" narrációs bevezetéssel. Ha a Texasit vesszük górcső alá, rögtön szembetűnik, hogy a Bőrpofának ihletet adó sorozatgyilkos, hullagyalázó Ed Gein csak annyiban egyezik meg fiktív társával, hogy emberi bőrből gyártott magának mindenféle használati tárgyat. Egyébként a többi mind csak szenzáció. Az Amityville-i Horror esetében nagyobb a hitelességi ráta, az Ils pedig köztudottan nem úgy történt, ahogyan az be lett mutatva. Nyoma sincs a helyi médiában ilyen esetnek, azaz ebben a formába megtörtént esetnek. (Félreértés ne essék, mindhárom igazi klasszikus, a pszichés borzongás igazi mozgóképes gyöngyszemei.) Ezért én nem igazán rajongok azért, ha ezzel próbálnak eladni egy mozit. Nincs új a nap alatt, ez köztudott, akkor dolgozzanak saját kútfőből, alapot úgyis venniük kell valahonnan, csak úgy csinálják, hogy én ne tudjak róla, honnan lopták. Állítólag megtörtént esetekkel tele a paranormális eseteket kutató intézmények padlása, igazán jó forgatókönyvre azonban folyamatosan igény volna.
Összességében (és persze objektíve) mégsem olyan rossz film a Haunting in Connecticut, (nem eleget hangoztatva) számomra azonban sokat ront a megítélésén az elején feliratozott "Based on True Story" mondatocska. Mivel a megvalósítás, a filmben megjelenő alapvető hibák is azt mutatják, hogy nem kezelték megfelelően a történetet, így ennek számomra egy nagy fokú hiteltelenség lett az eredménye. Szerencsére a színészek ezt kompenzálni látszódnak, de a film így sem érdemel többet egy erős közepesnél. Kísértetek ide vagy oda, szeretem, ha valami az újdonság erejével hat. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok jót szórakozni egy ripoff vagy akár egy remake előtt, ha az nem akar több lenni, mint aminek készült. Így a filmben megjelenő, párszor már elsütött kísértet sémáknak is tudnék örülni (az ektoplazmás jelenet nagyon királyság lett), amennyiben azok nem akarnák azt az érzést keltetni bennem, hogy ezek így is néztek ki 1987. nyarának azon szörnyűséges napjaiban. Hát ez van. Engem nem győzött meg maximálisan, ami még marhára nem jelenti azt, hogy a Haunting in Connecticut rossz film lenne. Ha később esetleg megszabadulnék az előítéleteimtől, talán majd újra nekifogok, addig is sajnálom, hogy ez a mozi ilyen csúnya csávába keveredett.
Igaziból ITT le is ellenőrizhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése