A horror aranykorszaka Magyarországon kétségtelenül a '80-as évek végére tehető. Hirtelen külföldi forgalmazók kiadványainak tucatjai árasztották el a hazai videó tékákat. A horror szeretetére éhes közönség olyan kisebb forgalmazóktól kapta meg a jussát, mint a Zoom, Drive in 2000 vagy egyebek mellett a Video 2000. De ki ne emlékezne a felhővel takart hold emblémájára, amely amikor megjelent az éppen berakott kazetta introjában, lehetett tudni, hogy itt valami kellemes - a szó akkori értelmében vett - borzongásnak, lehetünk tanúi. Olyan klasszikus zsáner alapművek látták meg felügyeletükkel a napvilágot, mint a Gyilkos Bábok sorozat, vagy az Árnyzóna, de az általam rendkívül favorizált Kút és az Inga is a Full Moon stúdiójának ékköve, amely a Flamex forgalmazásában Lance Henriksen alakításával került a videó tékák poros polcaira. Megannyi - ma többnyire már haszontalannak titulált - film árasztotta el a piacot, melyek alapvető ideológiai összetevője az "olcsón szórakoztatót" mottóban doszta ki is merült. És ha korunk magasra tett elvárásainak útvesztőjében figyelmünkkel illetünk egy egy ilyen művet, mosolyogva azonnal le is antitálentumozzuk, aki ilyet és ehhez hasonlót futószalagon volt képes gyártani, ám nem tudunk szabadulni attól az ellentmondásos érzéstől, hogy igenis, a fene egye meg, jót szórakoztunk.
A filmes ipar nem értette - akár a zsáner nagykutyái -, hogy mi az a plusz, amely ezeket a filmeket a siker útjára terelik. Amíg a Gyerekjáték gyilkos babás ámokfutása odafigyeléssel, nagyobb költségvetéssel, szerkesztett forgatókönyvvel és szakmai ráfordítással vált kultikussá, addig a Gyilkos Bábok abban az időben különösebb megerőltetés nélkül elérte ugyanezt a kitüntetést. Kétségtelenül ebben rejlett Richard Band és Charles Band zsenije, akik testvérpárosként (előbbi zeneszerző, utóbbi rendező) egyedüli tulajdonosai voltak a stúdiónak. A Full Moon Entertainment fennállása alatt pedig nem csak készítette a filmeket, hanem kizárólagos forgalmazóként is működött. Filmjeik kötöttségek nélkül készültek, melyek nem szabtak határt sem a mozgókép brutalitási faktorának, sem pedig koncepcionális hátterének (már ha igényelték egyáltalán). Ez pedig az akkori horror és B- filmes trendnek kétségtelenül jót tett.
Filmjeik egyszerű összetevőkkel, minimális ráfordítással készültek ugyan, ennek ellenére színészeik között találhatunk nagyobb neveket is, akik a közel megszámlálhatatlan filmes repertoár elkészítésénél megfordultak. Ahogy a már említett Lance Henriksen, netán a Stuart Gordon által rendkívül favorizált Jeffrey Combs, vagy pályafutása hajnalán Demi Moore (Parasite). 1994-ben azonban pénzügyi viták hatására (mely az akkor készülő H.P.Lovecraft feldogozás, a Lurking Fear kapcsán merült fel) az addig a stúdió pártját fogó Paramount levette kezét a testvérpárról. Pénzügyi és egyéb támogatottság hiányában a Full Moon Entertainment pedig lassú haldoklásba kezdett (az addig kiválóan működő rögtön VHS-re gyártás nem volt tovább tartható), melynek a több évig húzódó sikertelenség után 2000 környékén névváltoztatás lett az eredménye. A DVD korszak beköszöntével pedig végleg leáldozott a hajdan rajongók ezreinek "vizuális élelmet" adó stúdió csillaga. Ezért is volt nagy öröm, amikor kezembe akadt az 1985-ben leforgatott, Charles Band által rendezett B-sci-fi remekmű, a Trancers.
Jack Deth rendőr 2247-ben, egy olyan Los Angeles-ben, ami már csak emlékeiben hasonlít egykori önmagára. Legnagyobb problémát a delejezettek jelentik, akiket egy hatalomra törő mentalista irányított, amíg Jack ki nem vonta a forgalomból. Kiderül azonban, hogy Martin Whistler nem halt meg, tudatát ugyanis áttranszportálta 1985-be, egy a rendőrség kötelékében szolgáló parancsnok testébe. Célja, hogy a jövőben a Tanács élén ülő három vezetőnek az őseit megölje, így téve lehetetlenné évszázadokkal későbbi hatalomra kerülésüket. Jack kapja a feladatot, hogy visszamenjen '85-be, és amilyen gyorsan csak tudja felkutassa a vezetők felmenőit, és megölje Whistlert-t, mielőtt még összeomlik a jövő vezetése, és delejezett "zombik" nem veszik át a világ irányítását.
Nem csak elsőre tűnik meglepően kidolgozottnak a történet. Igazán kellemes scriptet tudhat magáénak a mozi, amely ha nem is intelligens, de mindenképpen figyelemre méltó. Danny Bilson és Paul De Meo szerzőpáros kellő kreativitással fogott hozzá a forgatókönyv megírásának. Tehetségüket ugyan jó pár hasonló alkotással megvillanthatták, mégsem váltak felkapott nevekké. Pedig ők jegyzik többek között az 1991-es Rocketeer című film sztoriját is. Ha kicsit azonban a mélyére szeretnénk pillantani, észrevehetünk olyan nyúlásokat, mint John Carpenter Menekülés New York-ja, vagy James Cameron Terminátora. Esetünkben azonban a "jótól jól" filmes evidencia kiválóan működik.
Nem egy olyat, hanem egy hasonlót láthatunk a képernyőn, és ez mindenképpen pozitív irányba mozdítja a megítélést. Charles Band korai - és jobban sikerült - filmjeinek egyike a Trancers. Abban az időben keresve sem találhatott volna jobb témát, mint a kor - főleg B-filmes körökben - legnagyobb húzópaneleit: poszt-apokaliptikus környezet és időutazás, mindezt pedig jókora akcióval nyakon öntve. A rendezésre meglepő módon - ismerve az úriember későbbi munkáit - nem lehet panasz. A helyenként noir jelleggel ékeskedő mozi jól illeszkedik az elvárásokhoz. Az embernek néha olyan érzése van, nem is sci-fit néz, sőt, még azt az érzést is képes néhol elhitetni, hogy egyáltalán nem B-filmről van szó. Ügyesen építkező cselekmény szerkesztés, ügyes beállítások, szerethető karakterek jellemzik a filmet, amely szorosan hozzájárult ahhoz, hogy egy minden tekintetben időtálló klasszikust eredményezzen.
Csakúgy, mint maguk a szereplők, kikenek nevei között maga Helen Hunt is megtalálható üdén, bájosan és szemtelenül fiatalon. Leena, a főhőst segítő hősnő szerepében szuper alakítást nyújt, ahol már észrevehetőek azok a színészi kvalitások, melyekkel későbbi filmjei kapcsán találkozhatunk. Hiteles megformálás, őszinte játék jellemzi, ennek hatására pedig hajlamosak vagyunk néha elfelejteni, hogy gyakorlatilag itt egy alacsony költségvetésű, videóra szánt B-mozit bámulunk. Jack Deth szerepében sem akárki domborít, hiszen annak karakterébe meg Tim Thomerson lehel életet. (Már tudom, hogy Bruce Willis és még jó páran honnan nyúltak.) A pályafutásában nem kevés filmet maga előtt és mögött tudható színész igazi akcióhős figura. Noir jelleggel nyakon öntött, trendi ultramacsó mázt felvett, sokat tapasztalt, a kamerák előtt magabiztosan mozgó színészről beszélünk, aki néha olyan, mintha Colombo-t és a Sean Connery James Bondját összegyúrták volna. Egyébként a fejhajtás meg is látszódik a következő, képregényszerű párbeszéden, melyen jóízűt mosolyogtam: "Mi a neve?" - "A nevem Deth. Jack Deth." Tim Thomerson egy igazi veterán B-filmes arc, melynek rutinja tökéletesen tükröződik ebben a szerepében is.
Túl sok speciális trükkre nem volt szükség a film alig 80 perce alatt, azt a keveset pedig ügyesen megoldották. A tengerből alig kilátszódó Los Angelest ('Lost Angeles', ez nagyon bejött) vetített illetve festett háttérrel, a többit pedig makettekkel oldották meg, amik ugyan nem gyönyörködtetnek, mégis igazán jól működnek. John Carpenter Menekülés New Yorkból című mozijában (igaz pár évvel korábbi) sokkal mókásabb effektekkel találkozhattunk. Külön kiemelném, hogy a delejezettek nincsenek agyonmaszkírozva, így a kissé megváltozott bőrszín, illetve a sebes arc, kicserepesedett száj tökéletesen elegendő mennyiséget és minőséget nyújtanak, és akár hisszük, akár nem, még félelmet is keltenek. John Carl Buechler tehát - ebben a tekintetben - ügyes munkát végzett, bár ez azért el is várható tőle. Emberünk ugyanis kisebb teherautónyi filmográfiája mellett bábáskodott a Péntek 13 széria VII. darabján, a Rémálom az Elm Utcában franchise IV. darabján, és hogy ne hagyjuk ki a trió harmadik tagját sem, Michael Myersnek is dolgozott a Halloween sorozatban, méghozzá szintén a IV. epizódban. Ez pedig csak egy töredéke volt annak a munkának, melyet többek között a horror zsánere köszönhet neki. Mégis esetünkben (számomra) a zene az, ami mindent visz. Kellemes minimalista szinti muzsika, helyenként John Carpentert idéző, témájában mégis Brad Fiedel Terminátorára hajazó score szolgálja az audio élmény maximumát. Próbáltam beszerezni a lemezt, mert tényleg elképesztően eltalált, inspiratív zenéről van szó, de eddig sajnos nem sikerült hozzájutnom. Mark Ryder és Phil Davies igazi klasszikus filmes zenei betéttel örvendeztette meg a nagyérdeműt, bár a mai napig nem értem, mért kellett ehhez az igazán minimális dallamvilággal rendelkező, egy analóg szintis muzsikához két ember. Nyilván ezt komponistáink jobban tudják. Talán záradékban fektették le, hogy ők bizony nem dolgoznak, csak együtt. Ez a része annyira mondjuk nem is érdekel, a végeredmény, ami a fontos, az pedig kétségkívül magasan nominálható kategória.
A Trancers a '80-as évek B-filmes tombolásának egyik legkiemelkedőbb alkotása. Charles Band filmográfiájában azért sok hasonlóval találkozhatunk, mégis ez az egyik legjobb hivatkozási alap. Alkotott még egy filmintézetnyi klasszikust a zsáneren belül, ehhez hasonló poszt-apokaliptikus sci-akció kettőssel viszont nem sokkal büszkélkedhet. Legalábbis hangulatában és minőségében hasonlóval nem. A Trancersnek ugyan készült folytatása (természetes volt, hiszen a vártnál nagyobb sikere lett, csak az első héten több, mint a négyszerese köszönt vissza annak az összegnek, mint amit ráfordítottak), ám egyik sem volt képes felülmúlni elődjét. Pedig ha jól számoltam, talán hat folytatást is megért. Színvonaluk nyilván arányosan tartott a süllyesztő felé (gondolom, mert ma már ott vannak, az tuti). Charles Band egy olyan klasszikust adott ezzel a filmmel a rajongóknak, amely még a VHS korszak haldoklását is túlélte. Sajnos ma már nagyon kevés alkotással - leginkább lélektelen, szörnyű trash szutykokkal - lep meg bennünket rendező barátunk (és zeneszerző öccse). Mélyrepülésük oka a filmes ipar megváltozásában kereshető. A Full Moon Entertainments Charles Band vezetésével pedig mára már nemhogy kifulladt, egyenesen hamvába halt. Emlékeit azonban őrzik mindazok a ma már igazi csemegének számító alkotások, melyek ott lapulnak az elfeledett kazetták tekervényes mágnes szalagjain. Tessék néha leporolni, megérdemlik.
Kedvcsináló hozzá ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése