Titánok Harca - Freddy Vs. Jason (2003)

Mondhatják, hogy a horror film minden tekintetben megtűrt műfaj, mégis kivételes rajongó tábort mondhat magáénak. A horror tulajdonképpen abból építkezik, ami minden emberben a legerősebb érzelem: a félelemből. Ennek az ősi és kollektív emóciónak az irracionális esztétikája jelenítődik meg a vásznon, amikor horror filmről beszélünk. Csupa olyan tézis talál utat a megvalósítás felé, amely minden emberben benne lakozik. Legyen szó itt az ismeretlentől való félelemtől, egy űrből jött invázióról, biológiai apokalipszisről, és úgy általában véve a halálról. A halál pedig kitüntetett helyet foglal el minden ember életében. Hiszen nincs annál félelmetesebb, mint annak a ténye, hogy egyszer meghalunk. És nem elég, hogy meghalunk, de vajon milyen formában ér majd minket a halál, és vajon mi lesz velünk a halál után? Ennek a gondolatnak az asszociációira építi a horror a sziklaszilárd alapját. Azt az alapot, amely egyidős az emberiséggel, és amelynek évszázados kultúrtörténeti hagyományai vannak. Ennek kétségkívül a legmodernebb és leghatásosabb eszköze a mozgókép, melyen keresztül vizuálisan is képesek vagyunk átélni minden borzalmat, amely az emberi tudatban valaha csak megfogant. Ez részben jó, mert sokkal intenzívebb behatások érnek bennünket, részint pedig rossz, mert kénytelenek vagyunk mások elképzeléseire hagyatkozni. De mi a helyzet az álmainkkal?

Számtalan rémtörténet született már álmokból, vagy valamilyen vízióból. Elég csak R. L. Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde Különös Esetére gondolnunk. Innen pedig már csak egy lépés annak az elképzelése, mi lenne, ha mindez valósággá válna? Wes Craven rendező - akinek nevét nem hiszem, hogy sokat kéne elemeznem - is eljátszott ezzel a gondolattal, és milyen jól tette. Egy kis csavarral és fantáziával máris készen volt korunk egyik legnagyobb horror ikonjának alakja, aki immáron 25 éve riogatja az Elm utcai „retardáltakat”. Ám Freddy Krueger – mert hogy a rémálom nevet is kapott – nem volt előzmények nélküli. Találkozhattunk már über-gonoszokkal a vásznon, méghozzá nem is olyan sokkal A rémálom az Elm utcában című film 1984-es bemutatója előtt. Jason és Myers pár rész óta riogatta már a fiatalokat, és azon kívül, hogy karakterük ikonná nőtte ki magát, közelről sajnos nem ismerték egymást. A találkozás mégis törvényszerű volt, még ha erre húsz évet kellett is várni. Freddy és Jason egymásra találtak, és a két titán egy gigászi küzdelemben megmutatta, mi Hollywood istene.

Azt azonnal leszögezném, hogy elég nehéz úgy egy franchise – egyenesen kettő, nem is egy - utolsó tételét elemezni, hogy nem ejtünk szót az előzményekről. Én ezt a nem igazán elhanyagolható tényt annak rendje és módja szerint el is hanyagolom, és inkább arról beszélek, ahol a két hosszú és rögös út összeér.

A rémálom az Elm utcában és a Péntek 13 széria záró darabjának számító Freddy vs. Jason egy okosan időzített dobása volt a New Line Cinema stúdiójának. A rémálom az Elm utcában sorozat akkor már közel tíz éve jegelve volt, és valljuk be, a Jason X-ben sem volt már sok újszerű elem. A crossover már régóta a levegőben lógott, és 2003-ben a New Line elérkezettnek látta az időt, hogy elővegye és leporolja az aranytojást tojó tyúkját, egyúttal kiküszöbölje a rajta esett csorbát.

A történet szerint Freddy Krueger, az Elm utcai mészáros már jó ideje a pokol valamelyik sötét bugyrában csücsül, mert időközben a feledés jótékony leple borult emlékére. És amiről nem tudnak, az nincs is. Így nincsenek rémálmok, Freddy barátunk pedig maximum csak a körmeit reszelheti valamelyik játékszerén. Ám megunva a malmozást egy ördögi tervvel életre kelti a kristály-tavi gyilkost, Jason Voorhees-t, akinek a segítségével kísérli meg elérni, hogy a gyerekek újra félni kezdjenek. Így ő megerősödve ismét hatalmat nyer a fiatalok álmai felett. Ám számításába hiba csúszik, hiszen Jasonnek esze ágában sincs leállni, boldogan aprítja a jónépet. A különböző baljós jelek kapcsán viszont egyre többen kezdik emlegetni Krueger nevét is, így az mind nagyobb erőre tesz szert, hogy ördögi tervét valóra váltsa. Ám ahhoz előbb el kell tennie Jasont az útból. A fiatalok azonban rájönnek, hogy csak úgy pusztíthatják el Freddy-t, ha hazai pályán Jason elé dobják. A harc pedig nem lesz mindennapi.

Jó slasherhez mérten, itt a sztori ismét csak körítés. A hangsúly a minél több kiontott belen, a változatos halálnemeken és természetesen a két titán gigászi küzdelmén van. Szerencsére egyik pont sem teljesít rosszul, a mozi egy kiválóan tálalt darabolós-mészáros horror őrület. Freddy humora és gonoszsága a régi, és Jason pengéjén sem esett csorba. Előbbit a széria reklámarca, Robert Englund alakítja, míg Jason szerepében Ken Kirzinger domborít egy felejthetetlent. Ennek fényében a többi színészt gyakorlatilag kár is felemlegetni, mert én kérek elnézést helyettük. Szerencsére a rendezés jó kezekbe került. Ronny Yu nem mondható kezdőnek a pályán, és a zsáner területén is alkotott már, úgyhogy szomorú is lett volna, ha nem dirigál jól. A beállítások zseniálisak, a halálnemek felejthetetlenek, a két titán küzdelme pedig filmtörténeti remek. Remélem nem túlzok, de azonnal lementem gyerekbe, ahogy megláttam, mit művel ez a két szuper gonosz. A speciális effektek szolidan korrektek, az álomjeleneteknél viszont kiválóan alkalmazzák a már jól bevált eszközöket. Egyébként a filmhez 300 gallon művért használtak fel, ami iszonyatosan nagy mennyiség. De ne feledjük, mindenből dupla adag kell, legfőképp a vérből.

A mozi lehetősége igen régóta érlelődik a két stúdió megvalósítandó projektjeinek listáján. Már 1987-ben akartak egy crossover-t, csak akkor a két tulajdonos nem tudott megegyezni a jogokon, így a dolog váratott magára. Egyébként Jason atyja, Sean S. Cunningham nagy álma volt már összeereszteni a két ikont, a New Line persze valahogy mindig másba fogott helyette. Ráadásul a Rémálom széria újraélesztésére tett kísérlet, a New Nightmare bukása egy időre - konkrétan több, mint tíz évre - el is vette a kedvét a stúdiónak attól, hogy újabb Freddy-s vérengzést dobjanak piacra. A jég szerencsére megtört, és a két anti hős megmutathatta, hogy gonoszságuk mit sem kopott az évek során.

A magam részéről nem tudok, csak elismerő szavakkal beszélni a filmről. Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, ez a rész is megosztotta a rajongókat mindkét fél részéről. Akadnak, akik a rendező személyével nem tudtak kibékülni, és akadnak, akik egyenesen az összeeresztés feleslegességét hangsúlyozták. Azt nem tudjuk, mi lett volna ha, én mégis azt mondom, ez nagyon kellett már. A sorozatoknak mindenképpen jót tett az, hogy kicsit gatyába rázták az egzisztenciájukat. Ha engem kérdeznek – ami tök felesleges, mert én nyálcsurgatva nézek mindent, ami Freddy – akkor csak azt tudom mondani, a mozi megérdemli, hogy tegyen vele egy próbát, aki még nem tette. És ha kell egy kis unszolás – jó ciki – akkor ITT azt is meg lehet tenni.